2.rész

 -Na akkor szerinted megvegyem?-tartotta maga előtt Wendy a kék ruhát,amin már régóta vacilál,hogy megvegye e...
 -Ahj,vedd meg csak menjünk máár-nyafogtam
 -Nem tűnök benne túl kövérnek?-nézett le a hasára
 -Wendy,mégegyszer mondom,hogy nagyon jól nézel ki benne!-sóhatottam,majd megfordultam és a tükör elé álltam.Megigazítottam,hulámos,rakoncátlan hosszú tincseimet és visszafordultam Wendyhez aki még mindig a ruhát nézte és erősen gondolkodott
 -Na jó...akkor megveszem!-jelentette ki végül.Nagyot sóhajtottam és a kasszához mentünk.Kiértünk az üzletből és a pláza hosszú folyosóján lépkedtünk.Megálltunk egy gyorsétteremnél majd,mindazon oknál fogva,hogy reggel óta itt bolyongunk,étlen-szomjan,ezért be is mentünk.Szemeim tágra nyíltak,a lábam megremegett és hirtelen megragadtam Wendy karját és azzal a lendülettel kihúztam a kajáldából
 -Mi bajod van?-kérdezte idegesen
 -Az a srác...aki állt a pénztárnál...
 -Mi van vele?-sürgetett
 -Tegnap találkoztam vele a buliban
 -És akkor mi van?!
 -Nem tudom...nem akarom,hogy meglásson...
 -Te hülye vagy!Nem fog megenni!Gyere már!-megszorította a csuklóm és berángatott
 -Héj,szia!-mosolygott felém Harry,majd megindult.Csak álltam és hevesen dobogó szívvel figyeltem a közeledését-Nem hittem volna,hogy még találkozunk...
 -Én meg azt nem hittem volna...hogy egyálltalán emlékszel rám...-lesütött szemmel motyogtam.Nem lett volna merszem szikrázó zöld szemeibe nézni
 -Hé,arra célzol,hogy részeg voltam?-nevetett fel.Kábé olyan stílusban beszélt hozzám,mintha ezer éve jó barátok lennénk.Kicsit furcsálltam is,de akkor nem igazán ez foglalkoztatott.Azon agyaltam,hogy tudjak valami értelmeset válaszolni.De nem.Képtelen voltam bármit is mondani.Harry közeledő kezét láttam a combom felé mozogni.Felkaptam a fejem és felnéztem Harryre.Csak elvigyorodott.Érintésére újból lenéztem.Lassan kicsúsztatta első zsememből a telefonom és nyomkodni kezdte.A következő pillanatban az ő telfonját hallottam csörögni.Igen...megszerezte a számom.Ahogy én is az övét-Még találkozunk...-mondta halkan majd elhalatt mellettem
 -Basszus!-kiáltott fel Wendy,mire felé néztem-Basszus!-ismételte meg.Kérdően néztem lángoló tekintetébe-Miért nem vagy képes...Tudod mit hagyjuk!-legyintett
 -Mi van?!-tártam szét a karom és értetlenül fordultam felé egész testemmel
 -Én mindent elmondok neked és ha én erről a srácról nem tudtam,vajon mennyi mindent titkolsz még?!
 -Lehetne,hogy ne itt veszekedjünk?-kérdeztem halkan
 -Nem Alex,nem lehetne.Nagyon elegem van már ebből...!!
 -Wendy,én azért nem mondtam el,mert valami bajom van veled...Hanem mert nem volt semmi.Csak nekem jött és közölte,hogy még találkozunk.Nem tartottam lényegesnek...-próbáltam nyugtatni Wendyt,mert hát megtanultam,hogy ilyenkor nem érdemes vele vitatkozni.Könnyen kapja fel a vizet,de ez van.Ettől függetlenül még ő a legjobb barátnőm.És talán tényleg van az úgy,hogy nem mondok el neki mindent,de nem szeretek mindent kitálalni.Bár az ő titoktartásával még soha nem volt gond.
 -Ne haragudj Alex...-kezdett hátrálni-...de én most megyek-megfordult és elment.Ott álltam a gyorsétterem bejáratánál,mostmár egyedül.Néztem,Wendy távolodó testét.Ahogy magassarkúja halkan kopog a nagy csempéken,ahogy rááll a mozgólépcsőre majd eltűnik.Feljebb rántottam a táskám a vállamon majd lassan elindultam.Eltűrtem a szemembe lógó hajamat,körbe néztem majd ráléptem a mozgólépcsőre

***
 Pizsiben léptem ki a fürdőből és bementem a szobámba.Kezembe vettem az ágyon pittyogó telefonom.Egy SMS.Meglepődtem,mikor megláttam a kijelzőn Harry nevét
''Szia!Nem akartalak már felhívni,de ha van kedved,holnap elmehetnénk valahova,,

Percekig ültem és agyaltam a válaszon.Hosszú vacilálásom és komplikált gondolatmenetem után végül csak egy egyszerű "oké :),, választ küldtem vissza Harrynek.
Mire eddig eljutottam már későre járt,ezért leraktam az éjjeliszekrényemre a telefonom,majd betakaróztam és a fal felé fordultam.Szemeim képtelen voltam becsukni.Visszafordultam,felkönyököltem.Egyik kezemmel felkapcsoltam a kislámpámat és a kezembe vettem a telefonom.Bántott az,hogy Wendy ki van rám bukva,de felhívni már nem akartam.Mintha csak érezte volna,hogy éppen neki készülök írni,ebben a pillanatban jött egy SMS-em.A feladója Wendy volt
"Ébren vagy?"

Nagyot sóhajtottam majd elküldtem neki az egyszerű választ
"Igen..."

Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom.Wendy mosolygós arca villogott a képernyőn.Felvettem,és még bele sem szóltam ő már egyből elkezdte a magyarázkodást
 -Alex,én nagyon sajnálom,hogy úgy kiborultam...
 -Semmi baj Wendy...
 -Mi az,hogy semmi baj?!Te nem akarsz valamit mondani?-kötekedett
 -H...hogy mi?-értetlenkedtem.Nem hiszem el.Most megint kiakadt valamin.Csak egyszer!Egyetlen egyszer ha tudnék nyugodtan aludni!...
 -Alex,gondolkozz egy kicsit!Miért én vagyok mindig az aki bocsánatot kér?!-Ez volt az utolsó csepp a pohárba.
 -Mindig te?Wendy,nem tudom,hogy nálad mi a bocsánatkérés,de nem sűrűn használod.Velem szembe legalábbis ritkán...
 -Ah,hagyjuk Alex...jóéjt...-letette.Idegesen dobtam az ágyam másik végébe a telefonomat,majd lecsapódtam az ágyba,midőn rájöttem,hogy a telefonomat nem szándékozom összetörni azzal,hogy éjjel lerugdosom az ágyról ezért felültem és négykézláb állásban kezemmel az ágyam végében heverő telefonomhoz nyúltam,amit aztán leraktam az éjjeliszekrényre.Morcosan puffantam ismét az ágyamba és néhány percig csak a plafont bámultam.Aztán elért a fáradság,úgyhogy lekapcsoltam a kislámpát.